ANOTHER NOTE
(by Nisio Isin)
Használati utasítás:
Amikor Beyond Birthday elkövette a harmadik gyilkosságát, tett egy kísérletet. Nevezetesen, arra volt kíváncsi, hogy vajon lehetséges-e egy emberi lény számára a belső vérzés általi halál, a szervek megsértése nélkül.
Első lépésben begyógyszerezte az áldozatát, amitől az eszméletlen állapotba került: megkötözte, majd ütésekkel folytatta a bal karon, ügyelve arra hogy ne szakítsa fel a bőrt. Úgy remélte elég vérzést okozhat ahhoz, hogy a halál oka egyszerűen a vérveszteség legyen. De a kísérlete végül kudarcba fulladt. Vér ömlött a karba, ami vöröses, lilás árnyalatúra festette a bőr felszínét. Az áldozat sokkos állapotba került, vonaglott, de mégis életben maradt.
Addig szilárd meggyőződése volt, hogy a vérveszteség felmerülése elég lesz ahhoz, hogy megöljön valakit (de látszólag alábecsülte a dolgot). Amíg Beyond Birthday érdekelt volt ebben, a tényleges gyilkosság meglehetősen alacsonyan helyezkedett el a szórakozási skáláján, és ez sohasem volt több pusztán egy érdekes kísérletnél. De különösebben nem számított neki, hogy sikerrel jár avagy sem.
Beyond Birthday egy szimpla vállrándítással reagált erre, majd elővett egy kést...
Nem. Mégsem jó ez így...
Nem ebben a stílusban, nem ezzel a narrációval – Sosem tudnám tartani ezt az alaphangot. Minél jobban erőltetném, annál inkább unnám az egészet és annál hanyagabb végeredmény születne. Olyan kifejezéseket használni mint Holden Caulfield (az irodalomtörténelem egyik leghíresebb szélhámosa) részletezve Beyond Birthday cselekedeteit és gondolatait, nem egyezik az én célommal (még akkor sem, ha a helyzetemben, kifejezetten szimpatizálnék vele). Megmagyarázni az összes gyilkosságot finoman megfogalmazott mondatokkal, semmilyen módon nem növelné a jegyzet értékét. Mivel ez nem egy beszámoló vagy kisregény...
Utálom hogy ilyen elcsépelt közhellyel kell élnem, de... könnyen elképzelhető hogy mire ez a dokumentum mások szeme elé kerül, én már nem leszek többé az élők sorában.
Ezen a ponton, kénytelen vagyok emlékeztetni az olvasót, az epikus csatára ami a század legkiválóbb detektívje, L, és a groteszk gyilkos, Kira között zajlott. A gyilkos fegyver talán egy kicsit érdekeseb volt, mint egy sima giotin (például), mindez mégis egy rémuralom volt a maga nemében, egy szánalmasan infantilis gondolatra alapozva. Visszatekintve, csak arra tudok gondolni, hogy a győzelem istenei Kirára mosolyogtak, a saját hiú szórakozásuk érdekében. Talán ezek az istenek egy vér áztatta világot akartak látni, felfordulást, hamis vádakat. Talán az egész egy leckeként szolgált, amivel igyekeztek megtanítani nekünk a különbséget mindenható és halálisten között. Ki tudja? Legalább én tudom. De nem áll szándékomban több időt fecsérelni arra, hogy ezeken a tragikus eseményeken törjem a fejem.
A pokolba Kirával...
Mert aki igazán számít nekem, az L.
L.
A század legkiválóbb detektíve. Megdöbbentő mentális képességei fényében, L halála egy korai és igazságtalan vesztesége volt a világnak. A nyilvánosság előtt, egymaga megoldott több mint 3,500-at a legnehezebb esetek közül, és háromszor annyi degeneráltat jutatott rácsok mögé. Olyan hatalom volt a kezében, amely lehetővé tette számára, hogy mozgósítson minden nyomozóhivatalt szerte a világon, akik elismerően hajoltak meg előtte, látva erőfeszítéseit a világ bűncselekményeivel szemben. Pedig egész idő alatt, L még az arcát sem fedte fel előttük.
A lehető legpontosabban szeretném rögzíteni L szavait. Mégpedig azért, hogy hátra hagyhassam majd annak a személynek, akinek meglesz a lehetősége arra hogy az ő nyomdokaiba lépjen. Nos igen, talán mégsem én lettem az, aki végül túlszárnyalja L-t, ennek ellenére mindezt a kötelességemnek érzem.
Tehát amit most az olvasó a kezében tart, azok az én saját feljegyzéseim L-ről. Egy haldokló végakarata, nem tőlem, és nem kifejezetten a világnak címezve. Az a személy, aki először olvassa majd ezt, nagy valószínűséggel a bosszantó, nagyokos Near lesz. De ebben az esetben sem fogom arra utasítani, hogy hozza nyilvánosságra vagy égesse el ezeket az lapokat. Előfordulhat hogy ha felfedezi mennyi mindent tudtam L-ről, amit ő még csak nem is sejthetett, talán fájdalmat okoz neki... de ezzel kiegyezek. Arra szintén van esély, hogy az irományom Kira kezébe kerül... és remélem is hogy így lesz. Mert ha ezek a feljegyzések közlik a gyilkossal, aki csakis egy természetfeletti gyilkos listával és egy idióta halálisten segítségével kaphatott némi esélyt L ellen, de semmilyen más körülmények között még azt sem érdemelte volna meg hogy L talpát csókolgassa, akkor megszolgálják a céljukat.
Én egy vagyok a néhány ember közül, akik valaha találkozott vele L-ként. Az hogy mikor és hol történt... ez az egyik legértékesebb emlékem, ezért nem fogom leírni itt, de ha erről van szó L három hőstettének története is kapcsolatba hozható velem és Beyond Birthday története egy ezek közül. De ha hagyom ez a színjátékot és egyszerűen úgy hivatkozom rá, mint a Los Angeles BB gyilkosságok, akkor el tudom képzelni hogy mindjárt ismerőssé válik sokak számára.
Nyilvánvaló - bár sosem került napvilágra - hogy L és még fontosabb, hogy a Wammy árvaház (amely tizenötéves koromig nevelt engem) – összefüggésbe hozható ezzel az üggyel, pedig kétség sem férhet hozzá hogy így van.
L, elvei szerint soha nem vállat el egy esetet, amíg az áldozatok száma meg nem haladta a 10-et vagy nem forgott kockán minimum egy millió dollár, és ez a valódi oka annak miért késlekedett foglalkozni ezzel az üggyel, ami akkor még csak 3-4 áldozatot szedett.
Később mindent okot részletesen kifejtek majd, de egyelőre legyen elég annyi, hogy a Los Angelesi BB gyilkosságok ügye vízválasztó volt nem csak el L, de még Kira számára is. De egy nagyszabású esemény volt mindannyiunk számára.
Hogy miért?
Hát azért mert L, ennél az esetnél hivatkozott magára először Ryuzakiként.
Hagyjuk tehát az unalmas leírásokat Beyond Birthday gondolatvilágáról, hogy hogy jutott el a harmadik gyilkosságig (még ha engem kifejezetten érdekel is ez az egész, ahogy szerintem sokakat) ugorjuk át az első két áldozatot, ne fáradjunk azzal hogy visszatekintünk a korai gyilkosságokra. Állítsuk az óra mutatóit annak a napnak a reggelére, amit az a dicsőséges pillanat követett, amikor a század legkiválóbb detektíve, L, először látott neki egy bűnesetet kivizsgálásának.
Oh, majdnem elfelejtettem. Abban az esetben, ha valaki a nagyokos Nearön és a szélhámos Kirán kívül elolvassa ezt, illene annyi udvariasságot mutatnom, hogy legalább bemutatkozzam itt a bevezető végén. Én vagy az ön narrátora, a navigátor, a történetmesélő. Talán a személyazonosságom nem különösebben érdekes mások számára ezen a két kivételen kívül, de én vagyok az örök ezüstérmes, a jólöltözött fiú aki kutyaként pusztult el, Mihael Keehl. Egyszer régen Mellónak hívattam magam, de ez már nagyon rég volt.
Szép emlékek és rémálmok...
Amikor Beyond Birthday elkövette a harmadik gyilkosságát, tett egy kísérletet. Nevezetesen, arra volt kíváncsi, hogy vajon lehetséges-e egy emberi lény számára a belső vérzés általi halál, a szervek megsértése nélkül.
Első lépésben begyógyszerezte az áldozatát, amitől az eszméletlen állapotba került: megkötözte, majd ütésekkel folytatta a bal karon, ügyelve arra hogy ne szakítsa fel a bőrt. Úgy remélte elég vérzést okozhat ahhoz, hogy a halál oka egyszerűen a vérveszteség legyen. De a kísérlete végül kudarcba fulladt. Vér ömlött a karba, ami vöröses, lilás árnyalatúra festette a bőr felszínét. Az áldozat sokkos állapotba került, vonaglott, de mégis életben maradt.
Addig szilárd meggyőződése volt, hogy a vérveszteség felmerülése elég lesz ahhoz, hogy megöljön valakit (de látszólag alábecsülte a dolgot). Amíg Beyond Birthday érdekelt volt ebben, a tényleges gyilkosság meglehetősen alacsonyan helyezkedett el a szórakozási skáláján, és ez sohasem volt több pusztán egy érdekes kísérletnél. De különösebben nem számított neki, hogy sikerrel jár avagy sem.
Beyond Birthday egy szimpla vállrándítással reagált erre, majd elővett egy kést...
Nem. Mégsem jó ez így...
Nem ebben a stílusban, nem ezzel a narrációval – Sosem tudnám tartani ezt az alaphangot. Minél jobban erőltetném, annál inkább unnám az egészet és annál hanyagabb végeredmény születne. Olyan kifejezéseket használni mint Holden Caulfield (az irodalomtörténelem egyik leghíresebb szélhámosa) részletezve Beyond Birthday cselekedeteit és gondolatait, nem egyezik az én célommal (még akkor sem, ha a helyzetemben, kifejezetten szimpatizálnék vele). Megmagyarázni az összes gyilkosságot finoman megfogalmazott mondatokkal, semmilyen módon nem növelné a jegyzet értékét. Mivel ez nem egy beszámoló vagy kisregény...
Utálom hogy ilyen elcsépelt közhellyel kell élnem, de... könnyen elképzelhető hogy mire ez a dokumentum mások szeme elé kerül, én már nem leszek többé az élők sorában.
Ezen a ponton, kénytelen vagyok emlékeztetni az olvasót, az epikus csatára ami a század legkiválóbb detektívje, L, és a groteszk gyilkos, Kira között zajlott. A gyilkos fegyver talán egy kicsit érdekeseb volt, mint egy sima giotin (például), mindez mégis egy rémuralom volt a maga nemében, egy szánalmasan infantilis gondolatra alapozva. Visszatekintve, csak arra tudok gondolni, hogy a győzelem istenei Kirára mosolyogtak, a saját hiú szórakozásuk érdekében. Talán ezek az istenek egy vér áztatta világot akartak látni, felfordulást, hamis vádakat. Talán az egész egy leckeként szolgált, amivel igyekeztek megtanítani nekünk a különbséget mindenható és halálisten között. Ki tudja? Legalább én tudom. De nem áll szándékomban több időt fecsérelni arra, hogy ezeken a tragikus eseményeken törjem a fejem.
A pokolba Kirával...
Mert aki igazán számít nekem, az L.
L.
A század legkiválóbb detektíve. Megdöbbentő mentális képességei fényében, L halála egy korai és igazságtalan vesztesége volt a világnak. A nyilvánosság előtt, egymaga megoldott több mint 3,500-at a legnehezebb esetek közül, és háromszor annyi degeneráltat jutatott rácsok mögé. Olyan hatalom volt a kezében, amely lehetővé tette számára, hogy mozgósítson minden nyomozóhivatalt szerte a világon, akik elismerően hajoltak meg előtte, látva erőfeszítéseit a világ bűncselekményeivel szemben. Pedig egész idő alatt, L még az arcát sem fedte fel előttük.
A lehető legpontosabban szeretném rögzíteni L szavait. Mégpedig azért, hogy hátra hagyhassam majd annak a személynek, akinek meglesz a lehetősége arra hogy az ő nyomdokaiba lépjen. Nos igen, talán mégsem én lettem az, aki végül túlszárnyalja L-t, ennek ellenére mindezt a kötelességemnek érzem.
Tehát amit most az olvasó a kezében tart, azok az én saját feljegyzéseim L-ről. Egy haldokló végakarata, nem tőlem, és nem kifejezetten a világnak címezve. Az a személy, aki először olvassa majd ezt, nagy valószínűséggel a bosszantó, nagyokos Near lesz. De ebben az esetben sem fogom arra utasítani, hogy hozza nyilvánosságra vagy égesse el ezeket az lapokat. Előfordulhat hogy ha felfedezi mennyi mindent tudtam L-ről, amit ő még csak nem is sejthetett, talán fájdalmat okoz neki... de ezzel kiegyezek. Arra szintén van esély, hogy az irományom Kira kezébe kerül... és remélem is hogy így lesz. Mert ha ezek a feljegyzések közlik a gyilkossal, aki csakis egy természetfeletti gyilkos listával és egy idióta halálisten segítségével kaphatott némi esélyt L ellen, de semmilyen más körülmények között még azt sem érdemelte volna meg hogy L talpát csókolgassa, akkor megszolgálják a céljukat.
Én egy vagyok a néhány ember közül, akik valaha találkozott vele L-ként. Az hogy mikor és hol történt... ez az egyik legértékesebb emlékem, ezért nem fogom leírni itt, de ha erről van szó L három hőstettének története is kapcsolatba hozható velem és Beyond Birthday története egy ezek közül. De ha hagyom ez a színjátékot és egyszerűen úgy hivatkozom rá, mint a Los Angeles BB gyilkosságok, akkor el tudom képzelni hogy mindjárt ismerőssé válik sokak számára.
Nyilvánvaló - bár sosem került napvilágra - hogy L és még fontosabb, hogy a Wammy árvaház (amely tizenötéves koromig nevelt engem) – összefüggésbe hozható ezzel az üggyel, pedig kétség sem férhet hozzá hogy így van.
L, elvei szerint soha nem vállat el egy esetet, amíg az áldozatok száma meg nem haladta a 10-et vagy nem forgott kockán minimum egy millió dollár, és ez a valódi oka annak miért késlekedett foglalkozni ezzel az üggyel, ami akkor még csak 3-4 áldozatot szedett.
Később mindent okot részletesen kifejtek majd, de egyelőre legyen elég annyi, hogy a Los Angelesi BB gyilkosságok ügye vízválasztó volt nem csak el L, de még Kira számára is. De egy nagyszabású esemény volt mindannyiunk számára.
Hogy miért?
Hát azért mert L, ennél az esetnél hivatkozott magára először Ryuzakiként.
Hagyjuk tehát az unalmas leírásokat Beyond Birthday gondolatvilágáról, hogy hogy jutott el a harmadik gyilkosságig (még ha engem kifejezetten érdekel is ez az egész, ahogy szerintem sokakat) ugorjuk át az első két áldozatot, ne fáradjunk azzal hogy visszatekintünk a korai gyilkosságokra. Állítsuk az óra mutatóit annak a napnak a reggelére, amit az a dicsőséges pillanat követett, amikor a század legkiválóbb detektíve, L, először látott neki egy bűnesetet kivizsgálásának.
Oh, majdnem elfelejtettem. Abban az esetben, ha valaki a nagyokos Nearön és a szélhámos Kirán kívül elolvassa ezt, illene annyi udvariasságot mutatnom, hogy legalább bemutatkozzam itt a bevezető végén. Én vagy az ön narrátora, a navigátor, a történetmesélő. Talán a személyazonosságom nem különösebben érdekes mások számára ezen a két kivételen kívül, de én vagyok az örök ezüstérmes, a jólöltözött fiú aki kutyaként pusztult el, Mihael Keehl. Egyszer régen Mellónak hívattam magam, de ez már nagyon rég volt.
Szép emlékek és rémálmok...
